3.-Welcome to Reality

"WELCOME TO REALITY DARLING!"

3.

"Sose add fel!Még akkor sem ha bosszúra szomjas szellemek üldöznek."

   Kiskoromban azt hittem az élet izgalmas és minden pillanatban valami történni fog velem ha bepalettáncos leszek.Azt gondoltam, a lesifotósok a nyomomban fognak loholni és a riporterek illetlen kérdésekepre akarnak majd választ kapni.Ezt hamar cáfolni tudtam.
Sajnos a belerinák élete nem fenékig tejfel.

-Lányok!-lépett be hirtelen az apró termünkbe Miss Monsur.
Az előadásnak fél órája lett vége,óriási sikert arattunk,még akkor is ha én táncoltam Liza helyett.Mindenki óriási tapssal fogadott mikor beléptem a teremben,a szívem megtelt boldogsággal és mindenkit sorjában magamhoz szorítva elmormoltam egy halk köszönömet.Sosem voltam elismerve,kivéve mikor Alice mosolyogva gratulált egy-egy apróbb fellépésünk után,ahol persze szinte nem is látszodtam.Hamar rájöttem,hogy Alice unalmasnak és kissé depressziósnak tart.Könnyed utalásokat tett,megemlítette a sok olvasásomat és a túlzott egyedüllétemet.Persze ez még nem utal arra,hogy annak tart,bár egyre többször veszi semmibe jelenlétemet.
 Tanítonk szavára mindenki felkapta a fejét és minden erőnkkel rá figyeltünk,pedig mind fáradtak és álmosak voltunk,illetve voltak akik hozzám hasonlóan egy szál fehérneműben lézengtünk.Ez megszokott volt,így Miss Monsur nem szólt emiatt ránk,de olykor szúros tekintettel figyelmeztetett,hogy nehogy felfázzunk.Most már sokunknak mindegy volt,már vége volt a közös életünknek.
 Amanda tovább fogja folytatni a balettáncosi karrierjét,mint a többiek.Én pedig talán keresek valami nekem való munkát,és folytatom tovább az életem.
-Szeretném bemutatni nektek azt a nőt,aki miatt ma táncolhattunk ebben a csodálatos színházban, Anne Styles-t!-csak úgy ugráltak ki a szavak a szájából,mintha nem akarnának bennt maradni,annyira sietve mondta el az egészet.
 Aztán belépett az ajtón egy gyönyörű nő.Hullámos haja vállaig értve kihangsúlyozta szívalakú arcát és sötét szemeit.Karcsú testére egy elegáns fekete ruha simult,kimutatva minden domborulatát.Úgy nézett ki akár egy 30 éves modell,aki épp csak beugrott valaki miatt a színházba,aztán menne is tovább egy fotózásra.Ajkain tisztelettudó és kissé hivatalos mosoly csüngött.
-Üdvözöllek ifjú balettáncosnők!-szinte énekelte,hangja csak úgy csengett a csendben.-Remélem örömteli volt ebben a régi,de mégis gyönyörű színházban táncolni...-mosolya immár igazi és örömteli volt.-...ha jól tudom,maga-mutatott rám.-Faith Keys,Robert és Ashley Keys lánya vagy.-fordult hozzám kedvesen.
-Anyám meghalt...-mondtam halkan.-Apám bedig börtönben van.-hangomból sütött a szégyen.
-Oh,kedvesem!-hirtelen előttem termett.-Annyira sajnálom...-suttogta s ölelésre tárta karjait.
Gondolkodás nélkül karjaiba vetettem magabam.Ölelése annyira hasonlított az édesanyám által rég kapott ölelésre.
-Shh...-nyugtatott.-Ne sírj,kedves!-simogatta meg hátamat.
Nagyot nyelve hátráltam egyet,kezemmel letöröltem az arcomon végigfolyó könnyeket.
-Annyira sajnálom...-dadogtam lesütött szemekkel.
-Istenem!-sóhajtott fel.-Annyira nem értek a vígasztáláshoz...-motyogta halkan.-Ne sajnáld,Faith,kedves!-simogatta meg arcomat.-Oh Harold!
 Hirtelen az ajtó felé fordult és elmosolyodott.Egy sötét alak árnyéka,majd maga az alak jelent meg az ajtófélfának dőlve.Arcát egy fekete csuklyával takarta,testét csupa sötét ruhaneműk takarták.Fekete bakancs,farmernadrág,póló és felső.Egyáltalán nem illett Anne öltözékéhez.
-Hölgyeim,ő az én egyetlen fiam,Harold.-kuncogott.-Ejnye Harold,ne takard magad...-dorgálta játékosan.
Az alak,nevezzük nevén,Harry előlépett.Vizslató szemeivel körbekémlelte a termet,majd megállapodott rajtam.Egy ideig bámult,majd elvigyorodott.
Elmémbe egy rekedtes és kéjtől izzó hang szólalt meg.
Ruhával is jól nézel ki,de ruha nélkül...huh...
Tágra nyílt szemmel pislogtam párat majd ijedten magamra kaptam a köntösömet.Tettemre "felébredtek" a többiek is akik csakugyan fehérneműben álldogáltak és követve példámat eltakarták testüket.
Még mindig az a paranormális hangot visszajátszva bámultam magam elé.Vártam.Vártam valamire ami megmagyarázza,hogy mi volt az,illetve bebizonyítja,hogy nem bolondultam meg és még ép az elmém.
-Oh pardon!-fordúlt ismét hozzám.-Van esetleg kedved velünk vacsorázni ma este,kedvesem?-reménykedve mosolygott azzal az elbűvölő mosolyával.
Gondolkodásba estem
Otthon csupán Alice van,akinél talán még mindig Violet időzik depressziós hallgatásával,aztán Eliot lesz a soros.Ez azt jelenti,hogy nem fog haragudni ha később megyek haza.
Viszont ott van az a gond,hogy nem fogok tudni a fia szemébe nézni azok után,hogy látott félmeztelenül.
Eközben Anne türelmetlenűl topogni lezdett.
Aztán eszembe jutott,hogy nem is ismerem őket.Mi van ha valami gyilkosok,akik kiszemelik a legbénább táncosokat és megölik?Igaz,csak az embereknek tesznek jót,viszont nem akarok meghalni...
"Na jó Faith,nyugodj le!"-dorgáltam le magam-"Csak mondd ki,hogy igen!"
Lassan bólintottam,majd jól hallhatóan kimondtam,hogy igen,szívesen vacsorázom velük.
Miss Monsur mintha vicsorogva a fiúra nézett volna,mire az kihúzta magát.Fejéről lehullott a sötét csuklya mely mögűl előbukkantak hosszú barna fürtjei.Szemei veszélyesen és agresszíven csillantak,mintha kissé védelmezően felénk hajolt volna,ajkait egyenes vonallá préselte,kezeit ökölbe szorítva-készen egy támadásra-,maga mellett lógatta.
Anne közel hajolt hozzám-ismét.
-Ne vegyél magadra semmit,csak a fontosabb dolgaid kapd fel...-utasított halkan,majd gyengéden meglökött.
Csupán a telefonom volt nálam ami személyes,így azt észrevétlenül melltartómba csúsztattam míg Anne valamit mesélni nem kezdett.
-Észrevétlenül kell kimennünk...-suttogta valaki a hátamnál.
Ijedten fordultam hátra,kezemmel mellkasomat szorítottam,azt hittem menten elájulok.Hangja dermesztően mély és rekedtes volt.Olyan élettelen,de mégis titokzatos volt.
-M-mi?Miért?-szemöldökömet értetlenül összevontam,majd kissé nyugodtabban kisimítottam.
-Majd később...-morogta,majd hatalmas kezeivel erőszakosan magához húzva elkezdett taszítani,majd mikor látta hogy nem megyek,ölbe kapott s úgy vitt.
-De...-értetlenkedtem.-Miért nem szólnak,hogy....-makogtam.
-Nem látnak.
-De...
-Nem tudnád befogni?-dörrent rám.
-Harold!-hallottam meg hátunk mögül Anne dorgáló hangját.-Kedvesebben...
-De...-halkan felnevettem mikor az én szavamat alkalmazta.
-Meg kell védd!-villantak meg szemei dühösen.
-Tudom...-köhécselte.-Meg kell védenem,még az életem árán is.-mondta tisztelettudóan.
-Igen.-bólogatott édesanyja mosolyogva.
-Kit kell megvédeni?-kezdtem mozgolódni karjai között,mire egyszerüen ledobott a földre.-Ah...-nyögtem fel fájdalmasan.
Ugyanabban az időben Harold is hangosan illetve fájdalmasan felkiáltott.
-Ezt miért kaptam?-értetlenkedett arcát simogatva.
-Mert egy idióta vagy!-szemeit forgatva lehajolt hozzám és felsegített.-Jól vagy,kedvesem?-karolt belém,majd hirtelen beültetett egy kocsiba.-Harold te is hátra mész Faith mellé!-nevetett fel gonoszan.
-A kurva any...-kezdte,mire Anne rátaposott a rékre.
-Azt akarod mondani amire gondolok?-vonta fel a szemöldökét.
-Ha a kurva anyádra gondolsz,akkor igen.-dőlt hátra hangosan nevetve,majd mikor Anne megdobta valami keménnyel,ismét felkiáltott.-Mi a fasz?-kezében egy tűsarkut tartott.-Anya!-nyujtotta el az a betűt.
-Fait!-szólított meg Anne immár komoly ábrázattal.-Veszélyben vagy.
-Életveszélyben!-dörmögte Harold.
-Mi?Miért lennék veszélyben?-fordultam Harold felé.
-Kicsi Fait.-nevetett fel.-Kicsi,kicsi Faith...tudod minden nem rózsaszín és boldog...és...-arcomon hirtelen könnyek húllottak le,ettől elakadt.-Bocsánat....nem akartalak...megsérteni...-makogta.
-Semmi baj...-sóhajtottam.
-Istenem,Harold!-pullantott ránk Anne a visszapillantó tükrön keresztűl.-Faith!Miss Monsur egy dühös szellem,aki bosszút akar állni rajtad,mert a férfi aki miatt életét vesztette a te üknagyapad volt.