1.-Alone

                  "ALONE"

                                     1.

"Say something , i'm giving up on you"

Totyogós koromat befejezve úgy futkároztam a szobákon keresztűl, mint egy futóversenyre készülő olimpikon. Csupán négy éves voltam, de imádtam mozogni. Mindig az alkalmazottak lábai körül futkároztam, nem hagytam őket dolgozni és persze ez addig ment, míg a házvezetőnő, Miss Halder - akit ki nem állhattam gorombasága végett és mert az orrán kinőtt hólyagocska napról-napra egyre nagyobb és nagyobb lett ami pedig inkább megijesztett - ,rá nem jött, hogy én vagyok a bajok okozója, az emberek miattam kapkodnak és jobban sietnek a kelleténél.
  Miss Halder szerencsétlenségére -viszont az én szerencsémre - , mikor megemlítette az aktivitásomat anyámnak, ő csak kuncogva legyintett, lehajolt hozzám és kecsesen karjaiba kapott majd kiegyenesedett. Anyám a maga módján bájos volt vállig érő sötétszőke hajával, kék szemeivel és telt idomaival. Nem volt olyan férfi aki nem fordult volna meg utána ha utcára léptünk. Viszont anya szigorú is tudott lenni, megfélemlítő és dacos. Olyankor szemei felizzanak,testtartása emberfelettien egyenesre vált.
-A gyerek nem hibás! - mormogta - Ön az első aki ezzel a panasszal jön hozzám...
Miss Halder ezután befogta.
Tartása meggörnyedtből szálegyenesre váltott, dadogva bocsánatért esedezett. Hosszú mélyzöld sálát - mely derekáig leért - , elfehéredett kezekkel szorongatta, csúf korához illő öregasszonyos cipőjével jobbra-balra billeget, ajkai megremegtek mikor anyám szólásra nyitotta a száját.
-El van bocsájtva.

Aznap már nem láttam többet Miss Haldert, bár hallottam mikor zokogva behúzta maga mögött a ház bejárati ajtaját.
Soha többé nem találkoztam vele, viszont akkor és ott megtanultam nem beleszólni, belematatni a felnőttek dolgába. Abbahagytam a futkározást, csendes lettem és nyugodt. Eltűnt a nyughatatlan és adrenalinnal telített Faith Key, helyette egy meghúzódó kislány lettem.
  Aztán megjelent a nénikém Alice. Rövidre nyírt éjfekete haja és tökéletes kinézete mindig a modellekre emlékeztetett, imádott vásárolni no meg kitűnni. Ezért is imádtam.
Ajkain mindig vörösrúzs volt, nyakában a legdrágább olasz vagy francia sálak egyike és mindig feketében járt. Azt mondta,a kisfiát gyászolja aki meghalt mielőtt még megszülethetett volna. Felnőtt szemmel rájöttem, Alice nénikém abban az időben vetélt el, ezért velem babázott, velem feledtette el meg sem született gyermekét.

  Gyerekkoromban láttam életemben először olyan varázslatos táncot, mint a balett. Csupán az ötödik életévem közepén jártam, mikor Alice nénikém kitalálta, hogy művelődni viszi az unokahugát.
Imádtam... Rajongtam azokért a mozdulatokért. A pavilonunk erkélyéből nézve próbáltam utánozni. Nénikém csak nevetett és azt mondta, belőlem igazán csodálatos balettáncosnő lenne.
Talán látta nénikém a csodálást és a csillogást a szemeimben? Vagy csupán ráérzett a dologra? Sosem árulta el.
Egy nagy dobozban feküdt az akkori babarózsaszín ágytakarómon. Apró kezemmel félve megböktem az oldalát, azt hittem eltűnne az első adandó pillanatban mikor kibontanám. De ott maradt, nem mozdult. Ismét hozzá értem. Az oldala fehér selyembe vagy kasmírba volt vonva, tetején egy, a takaró színéhez hasonló, rózsaszín masni "mosolygott" rám. Halkan dudorásztam valami akkori ovodában tanult dalocskát és közben kémleltem a karácsonyi ajándéknak kinéző hatalmas dobozt. A fejemben valaki azt sipítozta "Nyisd már ki Faye!" Én pedig engedelmeskedtem neki s mozgásra kapcsoltam izmaim. Egyik láb a másik után, majd letérdeltem elé és kinyítottam. De nem ám úgy mint a filmekben. Nem szöktem neki, nem téptem szét a csomagolást hanem lassan kibontottam rabságából. Percekig gondolkodtam, hogy vajon mi lapulhat a dobozban, mit rejt számomra. Ujjaimmal a doboz tetején doboltam, magamban elszámoltam háromig.
Egy.
Kettő.
Három.
Felemeltem a fedelet és belepillantottam majd lehunytam a szemeimet s ismét belenéztem. Magamban azt mondogattam:"Faye,csak álmodsz!Mindjárt el fog tűnni, élvezd ki a gondolatot!".
Nem hittem a szemeimnek.
Egy apró tüllszoknya, egy balett dressz, egy apró fényes tiara és egy kis balettcipő lapult az óriási dobozban. És az enyém volt. Ott feküdt mellette egy kis fecni, rajta ékes betűkkel a nevem volt rávésve.
Eszembe jutott a balerinák mozdulatai amiket a karácsonyi előadáson láttam. Olyan kecses és hajlékony akartam lenni mint ők. Olyan akartam lenni mint egy hattyú, gyönyörű és törhetetlen.
Visszagondolva meggondolatlan tett volt, mikor felpróbáltam.
A ruha gyönyörűen simult apró testemhez, a tüll úgy állt ahogy kellett, az apró cipellők tökéletesen az én lábamhoz illettek. Úgy éreztem magamat, mintha felforrt volna bennem valami. Ismét belémköltözött az izgalom, a vágy, hogy leszaladjak a nappaliba, majd kedvem szerint táncolhassak.
Fejemen a tiarával száguldottam le elefántcsont lépcsőnkön, lábaim olykor egymásba gabalyodtak, viszont egyszer sem estem el.
Világéletemben esetlen és ügyetlen voltam, viszont csak akkor, ha izgatott vagy túlságosan beleélt voltam, csupán akkor mutatkozott.
Ha olvastam s közben sétáltam mindig megbotlottam, vagy pedig nekimentem a falnak. Viszont ez gyerekkoromban még csak ott lappangott bennem.
A nappali ajtajában lassítottam, majd gyermekiesen és -akkori énem szerint-kecsesen bevonultam az éppen vitatkozó szüleimhez.
Először észre sem vettek, veszekedtek. Anyám arcán forró és apró könnycseppek szánkáztak végig, egyre csak gyűltek, majd mint egy gát kiszakadt és ömleni kezdett.
Odatotyogtam hozza, átöleltem vékony lábait és azt mondtam, szeretlek. Felkacagott, majd lehajolt hozzám.
-No... - huncut vigyor ült ajkain, szempilláin csillogtak a friss könnycseppek - csak nem balerinának készülsz, kisasszony? - szemeivel végigpásztázott majd elégedetten elmosolyodott.
-Balerina? - hallottam apám dühödt hangját - A húgod elkényeztette, nem szabadott volna megengedjük, hogy elvigye őt egy színházba...- morgott.
Anyám rá sem bagózott, minden figyelmét rám szentelte.
-Ígérd meg, hogy híres balerina leszel!-kérte kedves hangon és kisujját felém tartotta.
Apró kezemet felemeltem, kisujjamat hozzá hasonlóan begörbítve beleakasztottam az ujjába, mint egy kampót.
-Megígérem! - suttogtam.
-Nem hagyom! - hangja,mint egy villám hirtelen csapott közénk. - Faith az én lányom is! - csattant fel.
-Majd a következő gyermekedet kényed-kedved szerint nevelheted! - mondta anyám gúnyos hangon, fejét viszont nem fordította felé.
-Terhes vagy? - meglepődött, de még mennyire.
-Isten ments! - nevetett fel. -A szobalány az, hajnalban rátaláltam mikor hányt. -húzta az orrát, gondolom még érezte a hányás orrfacsaró szagát -Bevallotta, hogy másfél hónapja viszonyotok van...-mondta kimérten.
 Látszólag letaglózta apámat a hirtelen ért támadás, csak bámult maga elé. Akkor mondhatni felnyílt a szemem, úgy igazán, és megláttam a gonoszságot apámban.
Hirtelen pattant fel, majd körbekerülte az előttem gugoló anyámat. Gondolkodott.
Majd hirtelen cselekedett, öltönye belső zsebéből előhúzott egy fekete csillogó tárgyat, aztán ama tárgy már reszkető anyám fejéhez kerülve elsűlt.

A vér mindent beterített.
Anyám mozdulatlanul feküdt a nappali padlóján, fejéből ömlött a vörös folyadék, szemei kifordultak, ajkai elnyíltak. Még úgy is gyönyörű volt.
 Aztán megjelentek a rendőrök, a mentősök és minden annyira gyorsan történt, a képek elfolytak a szemem előtt.
Később, mikor egy idegen házban ébredtem, semmire sem emlékeztem.
Alice nénikémhez kerültem, aki megállapította pszichológiai tanulmányaiból következtetve, hogy posztraumatikus szindrómám van. Kezelni kezdett, lassan mindenre emlékezni kezdtem az álmaimtól.

  Aztán elfogadtam a tényt, hogy anyám meghalt, illetve apámat börtönbe zárták. Csupán a hatodik születésnapom előtt döbbentem rá, utálom az apámat.
Szintén hatéves koromban irattak be egy balettiskolába.
Azt mondták nehéz lesz, mivel kissé idős vagyok hozzá és a testem már annyira nem nyúlékony. Emlékszem a fájdalomra, az erőltetett spárgákra, a sok nyújtó gyakorlatra.
Az életemet lassan a balett kezdte meghatározni, éjt nappallá téve gyakoroltam a nagy napra, mikor is befejezem tanulmányaimat az egyik híres táncakadémián.
Megígértem.
  Azon a bizonyos napon megígértem valamit anyámnak, és ezt az egyet be is tartottam.